Bevallom töredelmesen, a külpolitika nem a legnagyobb erősségem, ahhoz pedig végképp nem tartom magam kellően felkészültnek, hogy az amerikai politika mélységeibe belevessem magam. Így Donald Trump elnökségét sem figyeltem olyan árgus szemekkel. Kicsit ugyanabba a hibába estem - ti. a tájékozatlanság könnyelműségébe - mint XVI. Benedek pápa pontifikátusa alatt. A párhuzam talán azért is áll különösképpen, ugyanis megfigyelésem szerint a mainstream média mindkettőjük esetében egy kitervelt, rendkívül kifizetődő és destruktív taktikát követett:

Síri csöndben hallgatott az idő javarészében és csak akkor szólalt meg, amikor tűpontosan nevetségessé vagy botrányossá tehette az illetőt

Ez a fajta proli-polarizált és nihillista egyvelegből összegyúrt taktika pedig rendkívüli módon bejött (nálam is, félreértés ne essék). De most komolyan, hacsak nem néz utána az átlag polgár, tud bármit is említeni a két vezető intézkedései, megnyilatkozásai, tettei közül? És a válasz sajnos gyakran még csak nem is egy kategorikus; "nem", hanem az, hogy naná! "A Trump, az totál zakkant, Benedek meg náci" (meg nyilván pedofil is ezen értelmezés és logika mentén – a szerk.). Mi pedig szokás szerint későn ébredtünk és most próbáljuk meg korrigálni azt a fajta hozzáállást, amit ebben a helyzetben tanúsítottunk.

Fogolydilemma-szerű játékot játszattak ugyanis velünk, csak éppen úgy, hogy még azt is elhitették velünk, hogy fogolytársunk a szomszéd szobában hallgat, miközben csak épp annyit mondott el, amennyire seriffnek szüksége volt. Mi pedig a status quo, a kényelem és az udvariasság elveit használtuk – ami alapvetően nem probléma, az udvariasság pedig még mindig követendő, csak éppen ebben az élet-halál küzdelemben kevéssé kifizetődő – és valójában is hallgattunk. Eszmélni pedig már csak akkor tudtunk, amikor már kimondták az ítéletet.

Mi lehet erre a konzervatív válasz? Hogyan tudunk visszavágni?

A Benedek-analógiát alapul véve a legfőbb erőforrása Trump követőinek és szellemi szimpatizánsainak, társainak az a fajta spontaneitás és szeretetből fakadó személyi kultusz, ami az emeritus pápát körülöleli. Most ugyanis fordult a kocka, mert annak a bizonyos másik pólusnak rendkívül nagy erőforrásait fogja lekötni az új status quo lenyomása a tömegek torkán. Itt azonban surranópályán kialakul egy szellemi-vákuum, amit meg lehet tölteni pozitív energiákkal. A katolikus hívők éppen ezt alkalmazták Benedek esetében, újra felfedezték, kiadták műveit (a Názáreti Jézust minden kereszténynek érdemes elolvasnia), felemlegették történeteit, és titokzatos visszavonulását kihasználva egyfajta pozitív-mítoszt építettek az emeritus pápa köré. A hasonlat sántít, mert ez a pápai példában nem egy valódi ellenpólus, és nekem főképp nem célom Ferenc pápa ellen beszélnem (katolikusként Ő az én pápám is), de ebben az esetben helyre billentette Benedek méltó emlékezetét és visszaterelte a helyes mederbe az elterelt szellemi-áradatot. A katolikus hívők pedig ezek után tudnak azonosulni Benedek pápaságával is.

Trump esetében ugyanez a taktika jövedelmező lehet. Elképesztő kontraszt fog megmutatkozni nagyon rövid idő alatt az általunk ismert Egyesült Államok �� és az újonnan létrejövő Amerika (UCCP) között. A régi világnak Trump lesz a lenyomata és jelképe. Az újnak Kamala Harris (ugye senki sem hiszi el, hogy Biden tényező, ha mégis, kéretik levenni a napellenzőt). A kettő közötti szakadék pedig akkora robbanást fog generálni, mint egy neutronnal megbombázott urán 235-izotóp. A tengerentúli konzervatív értelmiség nagy, életre szóló feladata lesz az elkövetkező 4, de inkább 8 évben, hogy ezt a robbanást ne atombombaként, hanem atomreaktorként képezze le, és terelje mederbe. Ha ezt a munkát elvégzik, egy átmeneti homály után újra fényesen csilloghatnak az Egyesült Államok csillagai. Reméljük, addigra is meglesz még mind az ötven darab…

Ami viszont most jön, az véleményem szerint is nagyon kemény lesz. Nem biztos, hogy a felszínen (mainstream-mamát nem véletlenül tartják), de a mélyben, a lelkekben soha nem látott folyamatok fognak elindulni. Trump pedig valóban az utolsó elnök. A szónak klasszikus értelemben vett jelentése alapján, legalábbis biztosan. Aki még utolsó munkanapján is szembement az árral.

Köszönjük, Elnök Úr! A meg nem születhetett életek nevében is!

Az Nagy Testvért pedig fogadjuk a neki kijáró hangvétellel, Arany János szavaival:

„Maradj Homér, fénydús egeddel,

Maradj te most!... Jer Osszián,

Ködös, homályos énekeddel.”

Isten áldja Donald Trumpot, és Isten óvja az Egyesült Államokat!

https://bit.ly/3937RYB