Adott egy, a húszas éveiben járó, budapesti születésű, kiskamasz kora óta életének nagy részét a belvárosban töltő, önmagát társaságban jól érző fiatal. Ez volnék én. A fentiek közül valószínűleg egy is bőven elegendő lenne, hogy O1G-s legyen a profilképem Facebookon, palacsintát vigyek az SZFE-s tüntetőknek és ordítva hirdessem a diktatúra posványában, hogy aki itt meg mer szólalni, azt elviszik (Ne haragudjatok, de a haladók ezen abszolút paradoxonával egyszerűen a mai napig nem tudok mit kezdeni). De mégsem teszem. ha kíváncsiak vagytok, miért, tartsatok velem – a John Malkovich-menet után szabadon – egy KonVerzió elmebejárásra!

Ott kezdődik a dolog, hogy az ember álláspontját alapvetően meghatározza az üléspontja. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy már gyermekkoromban megismerkedhettem Isten házával és azzal, akit ott tisztelünk és imádunk. Így bár a budapesti metropolisz szívóhatása erősen érvényesült – természetes módon – azt az erős kötődést, amit a gyermekkori hit alakított ki egykoron, a mai napig semmi nem tudta felülírni. Látjátok, milyen fontos, hogy a gyerekeket elvigyük az Úrhoz. Nagyon szépen hangzik, hogy mindenki döntse el maga, amikor felnőtt lesz, de nem igaz. Szülőként mindenkinek érdemes megismertetni saját értékeit a gyermekével. Az természetesen egy másik kérdés, hogy az a gyermek felnőttként mi mellett teszi majd le a garast. De azzal, ha nem mutatjuk meg nekik, hogy miszerintünk mi kell a szép élethez, meglopjuk őket. Engedjétek Istenhez a gyerekeket!

Koromnál fogva könnyen felülhetnék az újhullámos társadalommérnökök kellően üres, de épp ennyire csábítóan hangzó lózungjainak. Ezek a barátaink ugyanis nem annyira szegények, hogy ígérni sem tudnak, ajánlatból és jelszavakból akad bőven! Szerencsére azonban emlékszem mindarra, amit ez a világ megmutatott magából itthon, a hazánkban. 2006 számomra (13 éves voltam akkor) az első intakt politikához kapcsolódó élmény (na jó, ez nem teljesen igaz, 9 évesen a 2002-es döbbenetről és letargiáról is van valami halvány emlékem), azokat a képeket sohasem fogom tudni kiverni a fejemből. De nem is kell. Időről időre meg kell mutatnunk, hogy a globalisták milyen pusztítást képesek okozni a fejekben, a lelkekben és természetesen a testnek is tudnak ártani. Azóta semmi sem változott és ezt ők büszkén vállalják is! Ha rosszul döntünk, azt a világot hozzuk vissza a nyakunkra. Azt a világot, aminek lenyomata az őszödi beszéd, amiből – mérnökként – tényleg csak kettő gondolatot hoznék ide, ami számomra a leginkább szívenütő:

• „Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.”
• „Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek.”

Igen, ha mást nem is tartalmazna ez a beszéd, azt a gondolatiságot, amit az az oldal képvisel, ebben a kettőben lehetne koncentrálni, mintegy esszenciáját adva a félgyarmati-vazallusi attitűdnek. Ez a középszer, a merjünk kicsik lenni, a „ha nem csinálunk semmit, abból baj nem lehet” mentalitás az, ami a végletekig taszít engem a túloldali csapatban. Ne tegyük ki magunkat még egyszer ennek! És ez nem kor kérdése.

Attól még, hogy eszünkkel és lelkünk mélyén tudjuk, mi a helyes és mi nem, főleg fiatal éveinkben könnyen el tudják homályosítani a látásunkat, és képesek eltorzítani az érzékeinket. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy annak ellenére, hogy nem egyházi fenntartású iskolákba jártam, olyan tanítókat, pedagógusokat küldött hozzám a Jóisten, akiknek helyén volt az eszük és a szívük. Nem tettek semmi látványosat. Csak megszerettették velem, velünk azt a helyet, amit hazának hívunk. Ne dőljetek be annak, hogy mindegy, kinél, hol tanul a gyerek! Ha tehetitek, válogassátok meg, hogy milyen pedagógus tanítja, mert a jó példa őt is a jó irányba fogja terelni!

A másik általános álláspont, hogy ha egy nagyvárosi, vagy budapesti fiatal nagy közösségbe kerül vagy egy egyetemista vidékről „felkerül városra”, akkor szinte azonnal átitatja az elméjét valami liberális aceton, amiben teljes egészében és visszafordíthatatlanul feloldódnak azok a szerves gondolatok és értékek, amiket a család és a korábbi közösség olyan kitartóan plántált oda. Szerintem ez nem így van. Ugyan elképzelhető, hogy az ifjonti lázadozás, az új környezet és az ingergazdag környezet valóban hat átmenetileg az elmére, de ez amilyen gyorsan jött, le is cseng. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy fékezzük a habzást, vagyis igyekszünk tiltani és ütni az új szokásokat, megnyilvánulásokat, ahol tudjuk. Ez azonban a leginkább kontraproduktív, mert még egy hozzánk közel álló személyben is erősítheti a dafke-mentalitást. Nekem az a tapasztalatom, hogy a konzervatív értékrendű embereket ugyanúgy lehet befolyásolni, de – mivel a befolyásoló ágens logikailag számtalan bukfenccel rendelkezik – a delikvens hamar rájön, hogy mennyivel több és időtálló érték van azon a térfélen, ahonnan érkezett. Ne féljünk ettől, de szelíden, határozottan mindig mondjuk ki az igazságot. Ha pedig Te olyan fiatal vagy, aki megspórolta magának a fenti köröket és nem engedett a „csábításnak”, légy büszke nagyon magadra! A környezetem számtalan példája mondatja velem, hogy semmit nem hagytál ki, maximum néhány, éltere szóló lelki sérülést! Nem nagyképűen, de a tényeket magamnak megengedve állítom, hogy én is abba a csoportba tartozom, akit ezek a tézisek nem tudtak megfertőzni és erre büszke is vagyok! Ehhez semmi más nem kell, csak önbizalom, bíznunk kell magunkban, hogy az igazság sokkal nagyobb szelete van a mi oldalunkon, mint máshol. A könnyebb út az. Az igaz út meg ez. Ez ennyire egyszerű.

Miért gondolom ezt?

Mert ezt diktálja a történelmi tapasztalat, az etika, az erkölcs, a biológia, a metafizika, a pszichológia és – nem utolsó sorban – a logika is. Én mindig azt mondom, hogy a konzervatív értékrend egy több ezer éven át kialakuló, állandóan formálódó, de mégis tökéletesedő és hitünk szerint Istentől kapott létforma és életfilozófia. Attól, hogy 250 évvel ezelőtt néhány világi gondolkodó kitalálta, – saját üzleti érdeküket sem utolsó helyre téve – hogy mindezt felforgatja és valami mást tesz a helyére, még nem lesz igazuk. Mindaz, amivel mi most szemben állunk nem velünk együtt fejlődött. Velünk szemben határozza meg magát, tehát mihozzánk méri saját létezését. Minket vesz alapul, amikor önmagát definiálja. Ha ez így van, akkor viszont biztosak lehetünk benne, hogy – a formál logika szabályai szerint – kisebb, kiforratlanabb és hiányosabb, mint mindazok az értékek, amikben mi hiszünk.

Mi dolgunk van nekünk?

El kell mondanunk mindenkinek. Hiteles példát kell adnunk. Divatossá kell tennünk a patrióta világszemléletet, mert a divat mozgatórugója az emberiségnek. Nem kell megijedni, vannak jó divatirányzatok is! Legyünk mi az eszmedivat képviselői! Adjuk vissza a konzervativizmus igazi, életerős arcát! A világnak ránk van szüksége, újra. Álljunk hát készen!