Az azonnali.hu a mai napon közzétett egy véleménycikket, amelyben a fő gondolatfüzér lényege az, hogy a gyermekvállalás rossz a bolygónak, előnytelen a társadalomnak, kilátástalan jövőt eredményez és amúgy is. Itt megtalálható, mindenkit arra biztatok, hogy hideg fejjel olvassa el és maradjon nagyon nyugodt a legvégéig. Igen, ezt kérem tőletek, és tudom, hogy nagyon nehéz lesz:
http://azonnali.hu/cikk/20210203_miert-nekem-kell-fizetnem-azt-ha-te-gyereket-akarsz
Egyetlen érzés van most bennem. Szomorú vagyok. A bánatom többsíkú. Bánt, hogy valakinek ennyire nagy belső feszültsége van egy gyönyörű témától. Isten látja a lelkem, ez nem a lesajnálásról szól. Nem arról van szó, hogy szánnivalónak tartom, hogy így áll hozzá a kérdéshez, hanem egyszerűen fáj a szívem, hogy ennyire félrecsúszik valami legbelül. Ugyanakkor szomorú vagyok a jelenség miatt is. Szent és profán, talán sokan olvastátok. Nagyon hiszem, hogy igaz, ami benne áll. Vannak dolgok az életben, amik a szakrális dimenzióhoz tartoznak, ilyen az, amikor a "kettő egy test lesz" és ebből az egyesülésből új élet születik. Szent dolog, nem szennyezi a profán. Illetve de, manapság már szennyezi a "körítését" (lásd a felnőttfilm-ipart), de azt a pillanatot, azt a szent momentumot nem sikerült még senki emberfiának besároznia. De szomorú vagyok, mert a témához kapcsolt beszédteret ilyen és ehhez hasonló gondolathullámokkal igenis le lehet süllyeszteni a profán szintjére. Saját érvelésünk megfelelő felépítéséhez vissza kell tolnunk az írógépet a sor elejére és a helyére; a gyermeknemzés, a gyermekvállalás, a születés és a nevelés (okítás és tanítás, ahogy Eperjes Károly oly' szépen összegzi mindig) ugyanis a szent szférájához tartozik. Pont.
Mindettől függetlenül szükségszerűen cáfolható minden, a profán szinten megfogalmazott állítás, amivel a Szerző él, lássunk is hozzá. Ne tételesen nézzük, hagyatkozzunk a fő csoportok gondolatvilágára.
Először is itt van a bolygó kérdése. Nos, ez egy igen szenzitív téma, mert az egzakt tudomány már csak olyan, hogy kis megerőszakolás útján elég sok mindent lehet konvertálni (Sic - KonVerzió, ugye értitek) mennyiségről mennyiségre. Például a fizetésemet is megfeleltethetem csokolédának, vagy vizsgálhatom, hogy vajon mennyi kisautó férne el összesen a lakásomban, légköbméterre vonatkoztatva. Megállapíthatom egy töketlen fecske átlagos repülési sebességét (attól függ, afrikai vagy európai fecskéről van szó), mondván, hogy egy királynak értenie kell mindenhez. És természetesen azt is vizsgálhatom, hogy átlagos hozamú bélgáz esetén mennyi egy csecsemő/gyermek szén-dioxid kibocsátása, illetve a fogyasztásából származó szén-dioxid ekvivalense. Kiadja az eredményt? Természetesen! Van értelme? Szerintem nincs. Mert nagyon szép dolog, hogy ennyire vigyázunk erre a csodálatos bolygóra, de ha nem adjuk tovább az életet, ugyan mi értelme mindennek? Nyakatekert érvelés következik, öveket becsatolni! Környezetet védeni meggyőződésem szerint kizárólagosan úgy lehet, ha van miért megtenni azt. Egy hosszútávú cél elérése esetében pedig kizárólag hosszútávú perspektíva lebeghet a szemünk előtt! Kinek fogjuk megvédeni, és én személy szerint miért igyekszem tisztábban, tudatosabban élni? Hát persze, hogy - az esetemben még csak leendő - gyermekem és gyermekeim miatt!
Egy másik vetülete ennek a témának a földrajzi lokáció. Magyarországon, ahol a rendelkezésre álló terület eltartóképessége legalább 2-3-szoros népesség víg eltartását tenné lehetővé, szerintem megmosolyogtató a túlnépesedés ellen érvelni. Igen, elsimerem, hogy vannak a bolygónak olyan részei, ahol ez egy jelentős probléma. Milyen jó lenne, ha ezeket az ismereteket inkább ott juttatnánk el a megfelelő csoportoknak, érintetteknek! Ameddig azonban ez nem így történik, addig hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy az érvelés lényege az, hogy hassunk az itt (értsd első világban) élő, tájékozott és érzelmileg ösztöneiben befolyásolható emberek tömegére, hogy aztán az ő meg nem született gyermekeik helyére lehetőség legyen más területről származó embereket szervezni. Remélem, kellően PC és finom voltam. Ezt egészen egyszerűen nem tudom elfogadni.
Visszatérő motívuma a cikknek, hogy a jövőben a robotizáció vissza fogja vetni az emberi munka szükségességét és a humán erőforrás alkalmazhatóságát. Ez alapvetően igaz, mármint ami a hivatások egy részét érinti. Mi a helyzet a másik részével? A helyzet az, hogy nem tudjuk! Felelőtlenség ezzel az érvrendszerrel élni, ugyanis senki a világon nem tudja megmondani, hogy milyen munkára, mennyi és milyen szinten kvalifikált munkaerőre lesz szükség 10-20-30 év múlva. Van erre egy eklatáns példám: az 1800-as évek közepén a vezető angol egyetemeken tudományos cikkek garmadája született arról, hogyha a lovaskocsik mennyiségének növekedése követi az akkori ütemet, az a lópopuláció szükséges felduzzadásával fog járni, és akkor 1900-ra Londonban derékig lehet majd gázolni a lósz*rban (már bocsánat). Aztán jött néhány német (és magyar) bácsi és néni, név szerint Otto, Benz, Diesel, Jedlik, stb. és zárójelbe rakták ezt a meglehetősen problémás kérdést. Nyilván, születtek új problémák, kétségtelen. De attól még kérem szépen, a ma nézőpontjából ne próbáljunk általánosítani a következő évtizedek világára, mert csúnyán arcra eshetünk. Tegyük meg, amit lehet, ehhez pedig életünk továbbadása - amennyiben arra lehetőség van - szervesen hozzátartozik.
Fáj nekem az, hogy a Szerző többször leírja és még többször utal rá, hogy őt egy hátrányos megkülönböztetés éri amiatt, mert nem kíván gyermeket vállalni. Ez egyfelől szomorú, mert ez valóban magánügy, ugyanakkor irreális elvárás a társadalom felé ennek ellenkezőjét követelni. A helyzet ugyanis az, hogy - bármennyire is fáj ezt kimondani - mi emberek gyarlók vagyunk. Embertársainkat ugyanis a társadalomban elfoglalt státuszuk után ítéljük meg elsősorban, még akkor is, ha ez az érintettnek fáj. És ilyen szempontból az élet bizony keményen igazságtalan. Egy szép embernek például sokkal nagyobb esélye van az érvényesülésre és talán az útja is könnyebb, mint másoknak. Ez nem fair. Sohase volt az. De ettől még ez a valóság és ebben kell létezni. Ha valaki explicite kijelenti, hogy nem kíván gyermeket vállalni, pedig adott lenne rá elméletileg a lehetősége, azt a személyt a társadalom jelentős része e tudatos döntése nyomán fogja megítélni. És itt elsősorban nem a konkrét sík számít. Ha lehetőség van gyermek vállalására és ehhez minden adott (biológia, fiziológia, szerelem, hűség, egzisztencia stb, amikhez annyira ragaszkodunk) és a döntés mégis kategórikus nem, az bizony sajnos kiválthatja a hallgatóság ellenérzését. Ja, itt jegyzem meg; ha az én dészüleim ilyen szinten patikamérlegre tették volna kérdést, valószínűleg nem nagyon lennék itt ebben a pillanatban. De mi már csak ilyen XXI. századi módon működünk, mindent megméricskélünk, ami nem feltétlenül baj, de ebben a kérdésben szerintem kevesebbet számít. De ha így, hát így, nem baj, csak legyen sok-sok család!
Számomra a legvisszatetszőbb érvcsoport - ahol véleményem szerint a Szerző is csúszós lejtőre került - az, hogy előre feltételezzük egy komplett generációról és generációcsoportról, hogy milyen lesz majd a viselkedése, szellemi teljesítménye, csak azért, mert az általunk valóságnak nevezett szubjektív leképezésünk konklúziója szerint sok buta ember él a világon. A helyzet az, hogy innen nézve megítélni bármit is a jövőre vonatkozóan elég erősen kizárólag személyes meggyőződés kérdése. Azonban szubjektív valóságértelmezés alapján következtetni a komplett jövőre, az nagyon hibás, talán ezt nem kell túlmagyarázni. Engedjük meg a következő generációknak, hogy köztük is legyenek képességesebbek és kevésbé képességesek!
Számomra a téma konklúziója tökéletes ellenpontja a Szerző állításainak. Én úgy vélem és a logika azt mondatja velem, hogyha mi már nem leszünk képesek az előttünk élt generációk és a saját hibáink egy részének kijavítására, Isten meg fogja adni az erőt és tehetséget a leszármazottjainknak, hogy ők képesek legyenek rá. Ez nem a felelősség áttolása, ezzel minden korcsoportnak meg kell küzdenie és ez a küzdelem nemes. De a megoldás nem az, hogy elvesszük a lehetőséget azzal, hogy kizárjuk a megoldók körét. Akkor tényleg tönkretettük a bolygót és game over.
Az én állításom ez; ma a legelszántabb környezetvédő archetípusa az a felelős szülői pár, akik egymásnak tett hűségesküjük után örömmel vállalnak és nevelnek fel felelős, józan gondolkodású és szerető gyermekeket! Nagyon drukkolok nekik! És kívánom szívből, hogy a fenti cikk Szerzője is egyszer ebbe a csoportba tartozhasson, és utólag csak mosolyogjon azon, hogy egykor mennyire másképp látta a világot!
Ja, és tényleg csak zárásul: ha egy spontán, meghitt, szenvedélyes együttlét előtt azon kezd el valaki agonizálni és kérdéseket feltenni, hogy mit fog mindez okozni a bolygónak, mi lesz így a társadalommal és van-e erre pénz, ott tényleg komoly gondok vannak... Igyekszem kellően prűden kifejezni magam: "tett halála az okoskodás!"
Szóval inkább vágjatok bele ahelyett, hogy ilyen hosszú írásokat olvastok, mint most az enyém is! ;)
